Hadat üzentek a hutu lázadók a burundi kormánynak

Egy korábbi hutu lázadó csoport, a Nemzeti Felszabadítási Erők hétfőn hadat üzent Burundi kormányának, lemondásra szólítva fel az ország elnökét.

A Nemzeti Felszabadítási Erők nevű hutu lázadó csoport hétfőn hadat üzent Burundi kormányának, így a kicsiny közép-afrikai ország újból egy polgárháború küszöbére került. 2009-ben közel két évtizedes véres polgárháború után a lázadók és a kormány békét kötöttek, véget vetve ezzel a harcoknak. Azonban a hutuk most azzal vádolják a kormányerőket, hogy a 2010-es választások óta több száz harcosukat és párttagjukat ölték meg a biztonsági erők.

A jelenleg hatalmon lévő CNDD-FDD párt a hutuk szerint a rossz gazdasági igazgatás miatt még nagyobb szegénységbe taszítja Burundi népét. A lázadók vezetője, Agathon Rwasa ezért azonnali lemondásra szólította fel Pierre Nkurunziza elnököt. „Azt tanácsolom a jelenlegi kormánynak, hogy mondjon le hatalmáról, vagy egy nap a burundi nép fog kiállni és ledönti hatalmukat, ahogy az az arab országokban történt” – fogalmazott.

Az ország a 2010-es választások bojkottja óta egyre erősödő erőszakhullámban él, a mostani hadüzenet előrevetít egy újabb véres lázadást. A hadsereg szóvívője ugyanakkor elmondta, hogy a burundiai erők készek szembenézni bármilyen lázadással. 

Stemler Dániel

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »