Az Amerikai Magyar Szövetség levele a washingtoni román nagykövetnek

Indokolatlannak tartja a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciója ügyében érintett személyek elleni bűnvádi eljárást az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ), amely Washingtonban az ottani román nagykövethez címzett levelében adott hangot aggodalmának a történtek miatt.

Az angol nyelvű levélben, amelyet az MTI-hez is eljuttattak, a szövetség megerősítette egy korábbi állásfoglalását, amelyben alaptalannak minősítette a kollégiumot az Erdélyi Református Egyházkerületnek visszaszolgáltató bizottság tagjai – nevezetesen Markó Attila volt államtitkár, valamint a Silviu Vlim és a Marosán Tamás – elleni eljárást. Az AMSZ szerint ennek az a célja, hogy tovább akadályozza és visszafordítsa az egyházi ingatlanok törvényes visszaszolgáltatásának folyamatát.

A szövetség a levélben kifejezi reményét, hogy (a román igazságügyi szervek) igazságosan és alaposan felülvizsgálják majd az ügyben hozott döntést (a törvényszék a bizottság tagjait három-három évi szabadságvesztésre ítélte, a református egyházat 1,13 millió lej, azaz 76 millió forint értékű pénzbüntetés kifizetésére kötelezte).

Az amerikai magyarokat tömörítő egyik szövetség megállapítja, hogy Romániában huszonkét évvel a kommunizmus bukása után a magyar közösségi (így az egyházi) tulajdon visszaszolgáltatása csak lassan halad. A szövetség emlékeztetett rá: a törvénytelenül lefoglalt ingatlanok egyre lassuló visszaszolgáltatása 2005-ben arra indította Tom Lantost, az amerikai képviselőház külügyi bizottságának néhai elnökét, hogy amerikai kongresszusi állásfoglalás elfogadását kezdeményezze. Az a határozat sürgette Romániát, hogy biztosítsa a gyors, méltányos restitúciót az összes vallási közösség számára.

 Az AMSZ mostani levelében tisztességes és gyors restitúciót szorgalmaz, kifejezve reményét, hogy Románia betartja az erre vonatkozó törvényeket és nyugati normákat, s hogy az alpereseknek a bírósági eljárások előírásainak tiszteletben tartásával szolgáltatnak igazságot.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »