Munka helyett vérfürdő Dél-Afrikában

Harmincnégy halott, hetvennyolc sérült és kétszázötvenkilenc letartóztatás az összesítése a csütörtöki marikanai Lonmin platinabányánál történt sztrájknak. Az apartheid óta ez volt a rendőrség legvéresebb fellépése.

Csütörtök délután a 3000 fős sztrájkoló bányászok tömegébe lőtt a rendőrség, miután elszabadult a munkás megmozdulás. Az incidens Johannesburgtól 100 kilométerre fekvő Marikana platinabányájánál történt – adta hírül az Al Jazeera.

A rendőrség önvédelemre hivatkozik az incidens kapcsán, ugyanis szerintük a tömeg bozótvágó késekkel, botokkal és lőfegyverekkel felszerelve támadt a rendőrökre, akik vízágyúval és könnygázzal próbálták feloszlatni a tüntetőket. A helyzet úgy elfajult, hogy éles fegyvert vetett be a rendőrség.

Éjszaka már nem folytatódott az erőszak, pénteken a rendőrség megkezdte az eset kivizsgálását és a helyszínelést, amit több mint száz ember figyelt a helyszínen. A szakszervezetek és a politikai pártok, köztük a kormányon lévő ANC is, független vizsgálatot sürgetnek. Jacob Zuma elnök azonnal megszakította hivatalos útját a szomszédos Mozambikban. Az ellenzék legnagyobb pártja a Demokrata Szövetség és a közösségi média rögtön az apartheidi időkre emlékeztetőnek véli a történteket.

Zuma elnök megdöbbentőnek nevezte az értelmetlen erőszakot és bízik benne, hogy az ország bír elegendő demokratikus térrel, hogy párbeszéddel rendezhetőek legyenek a problémák erőszak helyett, ezért kéri a munkás szervezeteket és a munkaadókat, hogy a kormánnyal együtt oldják meg a helyzetet, mielőtt az tovább romlana.

Azonban az incidens háttere összetettebb, mint pusztán egy balul elsült rendőri akció. A fokozódó erőszak egyik oka a két szakszervezet, az AMCU és a NUM rivalizálása. Kettejük már korábban is összecsapott, a mostani sztrájkot is a radikálisabb AMCU szervezte. A tüntetés eredetileg augusztus 10-én kezdődött, amikor 3000 munkás szüntette be a munkát. A bányavezetése és a NUM szerint, akik másnap fel akarták venni a munkát, azt megtámadták a tüntetők.

A megmozdulás tegnap vált halálossá, amikor is két biztonsági őr halt meg, akiknek a kocsiját felgyújtották a sztrájkolók. Hétfőn fokozódott a helyzet, amikor a tüntetők megöltek két munkást és összecsaptak a rendőrökkel, két rendőrt is meggyilkolva. A rendőrök már akkor is bevetettek éles lőszert, ez további három életet követelt. A csütörtöki véres napra már legalább tíz halottja volt a marikanai sztrájknak.

Rabb Imre

Friss hírek