Elmarad az omszki zombi-parádé

A szibériai Omszk városának elöljárói visszavonták a vasárnapra tervezett zombiparádéra kiadott engedélyt. A parádét a botrányos orosz punk zenekar, a Pussy Riot támogatására használták volna fel – jelentette a Ria orosz hírügynökség.

A parádé egyik szervezője, Mikhail Jakovlev elmondta, hogy nem kaptak hivatalos indoklást arra, miért nem tarthatják meg a felvonulást, de úgy gondolja, hogy az Orosz Pravoszláv Egyház, valamint muzulmán szervezetek és egyéb társadalmi csoportok nyomására vonták meg az engedélyt a város vezetői. A szervezők már egy hónappal az esemény előtt minden hivatalos dokumentumot a kezükben tartottak ahhoz, hogy biztonságban lebonyolítsák a rendezvényt, de most tehetetlenül állnak az események közepette.

A zombi séta vagy zombiparádé általában nagyobb városokban megrendezett felvonulás, amelynek során a résztvevők zombi külsőt öltenek és minél jobban megpróbálják imitálni az általuk elképzelt zombik mozgását, viselkedését. Az első ilyen esemény 2003 októberében volt Torontóban, akkor még csupán hat résztvevővel, mára már azonban több ezren vesznek részt a sétán.

Gerő Mária

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »