Pártok nélkül is létrejön az „autonomista front”

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga vezetője kedden kijelentette, hogy Vajdaságban létre fog jönni az úgynevezett autonomista front, függetlenül attól, hogy a politikai pártok ezt akarják-e vagy sem.

Ez az ellenállási tömörülés önmagától kialakul a belgrádi politikai csúcsvezetés arroganciájának következményeként, véli a vajdasági pártpolitikus, aki szerint a tartomány jellegzetességeinek brutális figyelmen kívül hagyásáról van szó.

A Betának nyilatkozó Čanak úgy véli, hogy a vajdasági szeparatista törekvésekről szóló történetet Belgrádban találják ki és hintik el, aminek az a célja, hogy könyörtelenül kizsákmányolhassák a tartományt.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »