Fico megbontaná a Vatikáni Szerződést

Robert Ficonak egyelőre nem sikerült meggyőznie a katolikus egyházat, hogy egyezzenek bele a Vatikáni Szerződés módosításába.

A Hétfájdalmú Szűzanya ünnepét elképzelése szerint vasárnap tartanák, amennyiben szeptember 15. hétköznapra esik.

„A szerződés függelékén már dolgozunk, de egyelőre nem jutottunk egyezségre” – közölte a kormányfő. Fico korábban azt állította, hogy a változás nem igényli a szerződés megbontását, amit az egyház elutasított. Az egyház arra figyelmeztetett, hogy a szlovák kormány tíz egyházi ünnep munkaszüneti nappá nyilvánítását szögezte le a Vatikáni Szerződésben, és ezek közé tartozik a Hétfájdalmú Szűzanya ünnepe is, mégpedig szeptember 15-én.

Fico tovább szeretne erről tanácskozni, mint mondta, a nap végére határoznia kell a kormánynak az ügyben. Arról azonban nem beszélt, hogy szembemenne-e a szerződéssel.

Robert Fico kormányra lépését követően azonnal elkezdett beszélni két munkaszüneti nap megszüntetéséről. Ezzel szerinte a kormány megszorító csomagjának következményeit enyhíthetnék a munkáltatók számára.

A Smer elképzelése szerint szeptember 15. mellett szeptember 1-jét, az Alkotmány ünnepét módosítanák munkanapra. Terveik szerint öt évig vezetnék ezt be. Szlovákiában jelenleg 15 munkaszüneti nap van különböző ünnepek alkalmából.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »