A Selye Egyetem leminősítése a tét

Bugár Béla, a Híd elnöke, valamint Bastrnák Tibor és Érsek Árpád parlamenti képviselők Tóth Jánossal, a komáromi Selye Egyetem rektorával találkoztak a parlamentben. A találkozón az egyetem főiskolára való minősítéséről esett szó.

Bugár Béla biztosította a komáromi rektort, a párt képviselői mindent megtesznek annak ügyében, hogy a folyamat rendeződjön, és az egyetem megkaphassa azt a két év halasztást, amit a minisztériumtól kért az akkreditációs elégtelenségek orvoslására.

A mai találkozót már megelőzte egy tárgyalás, melyen Tóth János felvázolta az egyetem helyzetét a külügyminiszternek, aki megértette a felsőoktatási intézmény problémáját. A Híd elnöke szintén közbenjárt Robert Ficonál az egyetem kérvényének pozitív elbírálásával kapcsolatban. „A hét folyamán megkapom az egyetem vezetőségétől a szükséges dokumentumokat és határozatokat, majd további lépéseket tervezünk az ügyben még azelőtt, hogy az erről szóló törvény kormány elé kerülne,” – mondta a találkozó után Érsek.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »