Szigorúbb biztonsági intézkedések a pozsonyi reptéren

A szerdai, a bulgáriai Burgasz repülőterén elkövetett öngyilkos merénylet miatt a fővárosi Milan Rastislav Štefánik repülőtéren is szigorították a biztonsági intézkedéseket.

„Az intézkedésekről, azok jellegénél fogva nem számolhatok be bővebben. Igyekezni fogunk, hogy ezek minél kevésbé befolyásolják a gépek indulását, és csak a törvény által meghatározott mértékben érintsék az utasokat” – mondta Petra Hrášková, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Dana Madunická, a repülőtér szóvivője elmondta, az intézmény az állam illetékes biztonsági szerveinek döntései alapján foganatosít biztonsági intézkedéseket, nem pedig saját kezdeményezésből.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »