Nincs meglepetés: maradt az alapkamat

Tegnap a várakozásokkal összhangban nem változott az 5.75%-is irányadó ráta, ráadásul az 5%-11.5% közötti kamatfolyosó is megmaradt. Egyedül az változott, hogy a kereskedelmi bankok kötelező tartalékánál 50%-ről 55%-ra emelkedett az az arány, amit devizában lehet tartani. Ez mintegy 3 milliárd líra extra likviditást jelent a líra piacán, ez minimális erősödés okozott a török líra kurzusában .

A törökökkel kapcsolatban számos vád érte a jegybankot, hogy szokatlan monetáris politikája visszaütött a líra árfolyamára, azonban a befektetők többsége még mindig óvatosan tekint a lírára.

Korábbi anyagunkban is jeleztük, hogy az infláció egyelőre nem zavarja a jegybankot, ezért a kamatemelések még váratnak magukra;, a régiós tőkebeáramlás azonban átlendítheti a lírát a dollárral szembeni 1,8-as szinten.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »