Nagyszabású orosz űrkutatási tervek

Oroszország legénységgel ellátott űrhajót épít holdutazásra, ill. más hosszabb missziókra. A tervek szerint a 2018-ra elkészülő jármű már a tesztfázisban van – tájékoztatott az orosz Űrkutatási Hivatal hivatal, a Roszkoszmosz.

„Mi távlati (A nemzetközi űrállomás keringési pályájával összhangban) űr- és holdutazásban gondolkodunk és dolgozunk a Marsra vivő technológián is” – jelentette ki a Roszkoszmosz vezetője, Vlagyimir Popovkin.

Ehhez kapcsolódóan Alekszej Krasznov, a Roszkoszmosz szóvivője azt is megosztotta az érdeklődőkkel, hogy az új űrhajó rakétaindító rendszerének fejlesztései várhatóan már 2015-ben készen lesznek.

A korábbi Szojuzokhoz képest több változást is végrehajtanak és az új űrhajó – a jelenlegi három helyett – valószínűleg hat űrhajós hellyel fog rendelkezni, így nemcsak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), hanem a Holdra is tud majd repülni, de képes lesz egyúttal az öreg, elhasznált műholdakat és az űrszemetet is eltávolítani. Az új ejtőernyőrendszernek köszönhetően pedig az új hajó űrkapszulája a Szojuzénál precízebb landolást tud végrehajtani.

Kesjár Róbert

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »