Szlovákia: Kevesebb magyar egyetemista lesz

A felsőoktatási törvény módosításának eredményeként kevesebb lesz a magyar egyetemista. Az ok: a miniszter csökkenteni akarja a nem műszaki és természettudományi szakokon tanuló diákok számát. A magyar nyelvű képzés túlnyomórészt humán szakokon elérhető.

Kevesebb diákot vehetnek fel jövőre a magyar nyelven oktató egyetemek és tanszékek. Mégha nem is ez a célja az oktatásügyi miniszternek, ez lesz új tervezetének egyik eredménye  – írja az Új Szó.

Dušan Čaplovič magasabb támogatást adna a műszaki és természettudományi szakok diákjai után, ami maga után vonná a humán szakra felvehető diákok számának a csökkenését. A magyarul oktató intézményeket ez azért érintené hátrányosan, mert szinte mindegyikben csak humán vagy közgazdasági irányú szakok vannak.

A tárca a dotációk megállapításánál a végzősök munkanélküliségi rátájából fog kiindulni. A komáromi Selye János Egyetem ebben a tekintetben kimondottan rosszul áll, a minisztérium által tavaly közzétett listán 32 intézményből a 27. volt 10,9%os abszolvensi munkanélküliségi mutatóval (a közgazdaság szakon végzetteknél 14,2%). Elemzők ugyanakkor már tavaly kritizálták a kimutatást, mivel nem veszi figyelembe az egyes régiók fejlettségét (a Komáromi járásban átlagon felüli a munkanélküliség).

Tavaly a Selyére 673 jelentkezőből 628-at vettek fel, közülük 440-en iratkoztak be. Ha a parlament is megszavazza a tárca tervezetét, ez a szám minden bizonnyal csökkenni fog.

Feltehetően nem jár jól a módosítással a nyitrai egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara sem, ahol szintén főként humán szakok vannak. Az egyetemek vezetői egyelőre támogatják Čaplovič legújabb javaslatát. „Attraktívabbá kell tenni azokat a szakokat, amelyek szakemberhiánnyal küzdenek“ – nyilatkozta Karol Mičieta, a pozsonyi Komenský Egyetem rektora.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »