Nemzetközi fórumok elé viszik a vajdasági kérdést

Nenad Čanak, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga elnöke kijelentette, a Szerbiai Alkotmánybíróság döntése után, amely elvitatta Vajdaság egyes illetékességeinek jogszerűségét, nemzetközi fórumok elé kell vinni a vajdasági kérdést.

„Egyértelműen azt üzenték nekünk, hogy Vajdaság ezentúl horgászengedélyeket sem adhat ki. És most nekünk védekeznünk kell, s miután itt már nincs aki megvédje a jogainkat, elkerülhetetlen Vajdaság kérdésének internacionalizálása”, nyilatkozta Čanak a Dnevnikben megjelent interjúban.

Hozzátette, Vajdaság bízott a szerbiai politikai rendszerben, de ez a bizalom „nyilvánvalóan fellobbantotta a belgrádi hatalomtartók és csatlósaik dölyfét”.

„Egyetlen, ráadásul befejezetlen választási kör után, hiszen az új kormány még meg sem alakult, máris szétszedik azt, amit mások 12 keserves év alatt építettek. Nos, ezt így nem tehetik meg”, emelte ki Čanak.

Véleménye szerint nyilvánvaló, hogy Vajdaságban „a nagy többségében” olyan emberek élnek, akik nem hajlandók a tartományi sajátosságok eltörlésére.

Čanak a vajdasági szeparatizmusról szóló meséket „ostobaságnak” nevezte.

„Nincs itt semmiféle szeparatizmus, ez ostobaság, de én, mint vajdasági szerb, érzem a magam sajátosságait. Mi pedig csak egyetlen alapvető civilizációs vívmányt kérünk: a jogot, hogy döntsünk saját erőforrásainkról”, üzente Čanak.

Szavai szerint a 2006-os Szerbiai Alkotmányt „csalással” hozták, a vajdasági polgárok akarata ellenére.

Kitekintő / Vajdaság Ma

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »