Segítik a jogaikban sértett magyar diákoknak

A szerbiai Magyar Nemzeti Tanács (MNT) kész segíteni azoknak a magyar diákoknak, akiket jogsérelem ért, mert az újvidéki egyetem jogi karának felvételi vizsgáján magyar nyelv és irodalom helyett szerb nyelvből és irodalomból kellett vizsgázniuk – jelentette ki a Magyar Szó című újságnak Korhecz Tamás, az MNT elnöke.

 A magyar nemzeti kisebbségi önkormányzat már a hónap elején közleményben tiltakozott az idei változtatás ellen, s követelte a jogi kartól, hogy tegyék lehetővé a magyar nyelven felvételiző diákoknak, hogy újból letehessék a felvételi vizsgát „a sokéves jogszerű gyakorlat szerint: magyar irodalomból és nyelvtanból”. Ezt az MNT közleménye szerint egy 2001-es vajdasági tartományi képviselőházi rendelet teszi lehetővé.

Négy, a jogi karra fel nem vett magyar diák nyújtott be fellebbezést a szerb nyelvű vizsga miatt, de kérvényüket az egyetem elutasította.

Amennyiben ők az MNT-hez fordulnak, az kész minden segítséget megadni nekik – közölte Korhecz Tamás, leszögezve, hogy mivel egyéni jogsérelemről van szó, az eljárást az illetőknek kell kezdeményezniük.

A lehetőségek közé sorolta a dékán fellebbezést elutasító döntésének megtámadását, a tartományi és az országos hatáskörű ombudsman megkeresését, s nem zárta ki annak lehetőségét se, hogy végül a strasbourgi emberi jogi bírósághoz forduljanak.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »