Új korszak a francia-török kapcsolatokban?

Egészen mostanáig kimondottan rossznak volt mondható a  francia-török viszony, amely azután mérgesedett el, hogy a francia parlament elfogadta az örmény népirtás tagadását szankcionáló törvényt. Az eset kiváltotta a török vezetés haragját, akik akkor egy sor gazdasági, katonai és diplomáciai szankciót hoztak Franciaország ellen, aminek visszavonásáról csak nemrég született megegyezés.

Ahmet Davutoglu látogatása hivatalosan is megerősítette a korlátozó intézkedések eltörlését. Továbbá a francia fél is kinyilvánította, hogy mégis megnyitásra kerülhet két új török konzulátus Franciaországban, amelyek még korábban, a Sárközy-kormány idején kezdték volna meg működésüket, ám a francia fél a diplomáciai incidenst követően nem adta meg rá az engedélyt.

Laurent Fabius Törökországot fontos szövetségesnek valamint “nélkülözhetetlen szereplőnek és egy stabil pontnak” minősítette, valamint kiemelte azt is, hogy Szíria ügyében mindkét fél ugyanazon az állásponton van. Davutoglu, érintve a török EU-csatlakozás kérdését, hangsúlyozta, Törökország felvételével az Európai Unió is könnyebben tudna alkalmazkodni a globális gazdaság folyamataihoz.

Kerékgyártó Áron

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »