Csökkent a magyarság aránya

Az elmúlt tíz évben mindegyik dél-szlovákiai járásban csökkent a magyarok száma vagy aránya – adta hírül a 2011-es népszámlálással kapcsolatban a  statisztikai hivatal által most nyilvánosságra hozott részadatokra hivatkozva az Új Szó szlovákiai magyar napilap pénteken.

Százalékarányban a legkomolyabb lélekszámcsökkenés Kassán volt, ahol a magyarság aránya egyharmadával csökkent tíz év alatt. A legnagyobb mértékű csökkenés éppen azokban a magyar járásokban mutatható ki, ahol még lehet tömbmagyarságról beszélni.

Ilyen például az Érsekújvárási és Komáromi járás, ahol egyenként közel 9 ezerrel, és a Dunaszerdahelyi járás is, ahol több, mint 6 ezerrel kevesebb magyar él ma, mint tíz éve. A 16 déli járás és a két nagyváros, Pozsony és Kassa közül csak három járásban – a Nagymihályi, a Tőketerebesi és a Dunaszerdahelyi járásokban – zsugorodott 10 százaléknál alacsonyabb mértékben a magyarság aránya.

Gyurgyík László szociológus a részadatokkal kapcsolatban az Új Szónak úgy nyilatkozott: „A járások alapján szembetűnő, hogy majdnem minden régióban nagyobb a fogyás mértéke, mint a korábbi időszakban.”

A 2011-es népszámlálás adatai szerint 10 év alatt 9,7 százalékról 8,5 százalékra csökkent a Szlovákiában élő magyarok számaránya az összlakossághoz képest. Míg a 2001-es népszámlálás adatai szerint Szlovákiában 520 528-an vallották magukat magyar nemzetiségűnek, ez a szám 2011-re 458 467-re csökkent, ez tíz év alatt közel 62 ezres lélekszámcsökkenést jelent.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »