Budapest: nem tárgyalási alap az elnökség jelentése a pénzügyi keretről

A magyar kormány csupán „tudomásul veszi” a dán EU-elnökség összefoglaló jelentését a 2013 utáni hét éves pénzügyi keret eddigi vitáiról, de mivel az nem tesz utalást a kohéziós pénzekben várható súlyos magyar forrásvesztésre, ezért nem tekinti tárgyalási alapnak – jelentette ki Győri Enikő európai ügyi államtitkár az EU-miniszterek keddi ülésén.

Véglegesítette összefoglaló jelentését a hónap végén záruló soros dán EU-elnökség a 2014-2020 között esedékes új közösségi pénzügyi keret kihordását célzó eddigi vitákról, és a nyomában mostanra összeállt „tárgyalási keretről”. A dokumentumot Koppenhága a csütörtök-pénteki EU-csúcs asztalára teszi le, miután kedden Luxembourgban az EU Általános Ügyek Tanácsa (ÁÜT) véleményezte az abban foglaltakat. A csúcstól sokan azt várják, hogy

az állam- és kormányfők – értékelve az alkudozások eddigi menetét – politikai kötelezettséget vállalnak arra, hogy még az év vége előtt tető alá hozzák a végső megállapodást. (Janusz Lewandowski, költségvetési biztos ennek kapcsán hozzászólásában maga is úgy fogalmazott, hogy „fontos jelzés lenne a piacok felé” annak demonstrálása, hogy a jövőbeni tervezhetőség alapját jelentő keretköltségvetésben a tagállamok képesek időre megállapodásra jutni.)

Nicolai Wammen, dán európai ügyi miniszter a téma keddi, luxembourgi vitájának zárásakor sietett hangsúlyozni, hogy az elnökségi anyag „nem konszenzusos dokumentum”, hanem a jelen fázisban érthető módon még helyenként erősen eltérő vélemények „kiegyensúlyozott bemutatása”. Wammen utóbb, sajtóértekezletén mindenesetre reményét fejezte ki, hogy a papír ebben a formájában is „szolid alapul szolgál” majd ahhoz, hogy a tárgyalásokat a második féléves ciprusi EU-elönkség alatt sikeresen befejezzék.

A vitában Győri Enikő magyar részről elutasította, hogy az elnökségi anyagot „tárgyalási alapnak” fogadja el. Mint fogalmazott, a dán elnökség, a magyar delegáció többszöri kérése ellenére is, elmulasztotta, hogy formálisan is regisztrálja a 2013 utáni kohéziós pénzeknél várható jelentős magyar forrásvesztést (amennyiben a beterjesztett bizottsági javaslat – amelyik a GDP 2,5 százalékában maximálná a lehívható hányadot – marad e ponton érvényben). „Nem megoldást kértünk az elnökségtől, csupán a problémánk regisztrálását, ám erre sem került sor” – mutatott rá a magyar államtitkár, aki ezek alapján úgymond csak „tudomásul venni” tudja az elnökségi jelentést.

Győri dicsérte ugyanakkor, hogy az elnökségi papír átvette a „kohéziós politika barátai” nevű országcsoporttól azt a megfogalmazást, amely a kohéziós politikát a növekedés egyik fontos motorjának és eszközének tekinti. A magyar európai ügyi államtitkár nehezményezte viszont, hogy az új papír további forrásokat vonna el a szegényebb régióktól és csoportosítana át a gazdagabbakhoz.

Győri Enikő a továbbiakban magyar szempontból kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy a majdani végső csomagban garantált legyen a közös agrárpolitika „megfelelő szintű finanszírozása”, valamint, hogy az EU társfinanszírozás hányada a jelenlegi szinten maradjon, illetve, hogy továbbra is elszámolható legyen a vissza nem téríthető áfa.

Az úgynevezett makrogazdasági feltételek esetében – ez az a pont, ahol elvben, egy szigorított mechanizmus révén akkor is felfüggeszthető volna valamely tagország kohéziós forrása, ha annak felhasználása amúgy jól haladt, a makrogazdasági mutatók tekintetében viszont korrekciós eljárás indult ellene – Győri hangsúlyozta, hogy egy ilyen mechanizmusnak világosnak, egyértelműnek kell lennie, kizárólag a keretek lekötésére (és nem kifizetésére) szabad vonatkoznia, és valamennyi tagországra egyaránt érvényes kell, hogy legyen. Végül, a vitatott témák közül a magyar politikus amellett foglalt állást, hogy az eddig is a keretköltségvetésen kívül kezelt tételek eztán se kerülhessenek „büdzsén belülre”.

A hozzászólásokból kitűnt, hogy a tagországok változatlanul az eddigi vitákból is megismert álláspontok mentén érvelnek. A többség ugyan elfogadta tárgyalási alapnak az elnökségi anyagot, de a konkrét magyar sérelmen túllépő további kifogások valamelyikéhez a nettó kedvezményezett országok szinte mindegyike csatlakozott, míg a nettó befizetők többnyire azoktól eltérő véleményen voltak, lényegében megismételve a korábbi viták forgatókönyvét.

Szokásos módon előjöttek az „egyéni sérelmek”, vagy elvárások is. Így a lengyel, vagy a szlovén delegáció „elfogadhatatlannak” minősítette az úgynevezett „fordított biztonsági háló” gondolatát (amely értelmében plafont szabnának a közös költségvetésből lehetséges részesedés maximumának. Ennek elméleti lehetősége mindenekelőtt Lengyelország esetében áll fenn a bázis időszakban kimutatott nagy arányú lengyel növekedés miatt). A balti országok – elsősorban Lettország és Litvánia – ismét szorgalmazták a közvetlen agrártámogatásnál a „fejpénzek” egységesítését (jelenleg hatalmas a szórás a tagországok között, a két végletként Lettországot és Görögországot szokás emlegetni). Ahogy a lett miniszter fogalmazott, „egységes piac csak akkor tud egészségesen működni, ha egységesek rajta a működési feltételek is”. Érdekes módon ezen a ponton a görög delegáció elutasított „bármilyen változtatást” a meglévő rendszerben.

A svédek, britek, dánok – az utóbbi a sajtóértekezleten ismerte ezt el – elfogadhatatlannak minősítették a rájuk szabott, egyéni közösségi költségvetési visszatérítés (a nevezetes „rebate”) – bármilyen megkérdőjelezését. Ugyancsak brit és svéd részről „értelmetlennek” és „terméketlennek” minősítették bármilyen vita „erőltetését” új közösségi („saját”) források bevonására. Eközben ír részről arra mutattak rá, hogy miután a pénzügyminiszterek múlt pénteki ülésén nem kapott egyöntetű támogatást a pénzügyi tranzakciós adó, ezek után aligha érdemes ilyennel, mint potenciális „közösségi saját forrással” a jövőben számolni.

A magyarokhoz hasonlóan más országok is kifogásolták a „makrogazdasági kondicionalitást” (így portugálok, görögök, olaszok), részben azzal érvelve, hogy mindez megfejelése volna a „hatos csomagban” már amúgy is kilátásba helyezett pénzügyi szankcióknak. Görögország emellett szorgalmazta, hogy a források elosztásánál nyomatékosabb mértékben vegyék figyelembe az érintett országok aktuális gazdasági helyzetét.

A nettó befizetők – élükön a német, a finn és a svéd delegációval – viszont nem csak, hogy szükségesnek tartották makrogazdasági feltételeket, de általában is megerősítő mechanizmusokat szorgalmaztak a közösségi források „jobb elköltésének” biztosítására. Igaz, a német miniszter azt is hozzátette, hogy bár „rólunk mindenki azt hiszi, hogy egyetlen törekvésünk a kiadások megvágása, de ez nem igaz. Azt szeretnénk, ha garantálható lenne, hogy minél nagyobb hányad a gazdasági növekedést szolgálja” – mutatott rá.

Feltűnően kritikusan fogalmazott Johannes Hahn regionális politikai biztos, bár ő nem a több éves pénzügyi terv általános vitájában, hanem az utóbb a tanácsi többséget elnyerő újabb kohéziós politikai szabályozó csomag véleményezésekor adott hangot bírálatának. A tanácsi vélemény a jelen szakaszban még nem jelent mást, mint a tagországok „általános megközelítését”, ami egyúttal mandátumul szolgál a soros elnökség számára, hogy az adott törvénytervezetek kapcsán megkezdje az egyeztetést az Európai Parlamenttel. A vita voltaképpen időnyerést szolgál és előzetes jellegű, amennyiben a csomagok véglegesítésére mindenkor csak akkor kerülhet sor, ha már megszülettek és véglegesedtek a majdani új hét éves pénzügyi keret sarokszámai. Így viszont nem kell majd akkor kezdeni a kohéziós pénzköltésre vonatkozó szabályok vitáját, csupán – esetleges kisebb módosítások után – be kell élesíteni a korábban kitárgyalt formulákat.

Ez a vitatéma tehát egyelőre különálló (jogszabály-alkotó) napirendi pontként került megvitatásra, jóllehet, szorosan kapcsolódott az ezt követő általános politikai vitához is.

A felzárkóztatási pénzek majdani felhasználása kapcsán most mindenekelőtt a finanszírozás „tematikus koncentrálása” (a jobb hasznosulás érdekében a támogatható célok behatárolása), a szóba jöhető pénzügyi eszközök (elosztható alapok) meghatározása (összesen öt alapra), valamint az eredményesség (vagy eredménytelenség) mérése és honorálása (vagy büntetése, így az akadozó projektek finanszírozásának a befagyasztása) került terítékre. A vitában a többségi vélemény láthatóan támogatta a vonatkozó elnökségi papírt, úgyhogy a dán miniszter ebben a szakaszban lezártnak minősítette a témában a tanácsi vitát. Egyes részletek kapcsán ugyanakkor akadtak még markáns különvélemények.

Ezek közé tartozott Hahn biztos kirohanása az elnökség azon újítása ellen, ami a tematikus koncentráció jegyében kivette az eredeti bizottsági javaslatból a konkrét utalást az Európai Szociális Alap 2014 utáni kötelező arányáról (20 százalék). Hahn hangsúlyozta, hogy „ez nem csupán technikai kérdés”, és feltétlen szükségesnek nevezte, hogy a szociális alap a jövőben is „kiszámítható büdzsévvel” rendelkezzen. Ennek híján a Bizottság a jelen formájában nem támogatja az elnökségi papírt – szögezte le a regionális politikai biztos.

Különösen sok hozzászólás foglalkozott az eredményességi keretszabályozással. A nettó befizetők itt is erőteljesen kiálltak ennek szükségessége mellett, míg a kedvezményezett országok többsége, ha az eredményesség-mérés fontosságát nem is kérdőjelezte meg, de többen (különösen a déliek) igyekezték arra tenni a hangsúlyt, hogy a negatív szabályozás (szankciók) helyett kizárólag pozitív ösztönzésekkel tegyék inkább érdekeltté az országokat a minél hatékonyabb forráshasznosításban. Az olasz és a portugál miniszter például azzal érveltek, hogy a negatív kényszerítés „megfélemlíti” az igénybevevőket, kiöli a kezdeményezést, és mindenki kizárólag csak biztosra akar majd menni.

Érdekes színfoltot jelentett Piotr Stefan lengyel államtitkár hozzászólása, amelyben hangsúlyozta: Varsó határozottan támogatja az eredményprémiumot (illetve az erre történő előzetes forráslekötést). Mint fogalmazott, a jelenlegi több éves pénzügyi időszakban mindez csak opcionálisan választható volt, de a lengyel pozitív tapasztalatok alapján értelmét látná a kötelezővé tételnek is.

Az ülést vezető dán miniszter végül a már említett módon azzal zárta a vitát, hogy bár sok javasló, illetve ellenkező vélemény hangzott el, összességében megállapítható, hogy az elnökségi papír eredeti formája élvezi leginkább a tagországok szükséges többségének az egyetértő általános megközelítését. A soros elnökség – vélhetően már csak a jövő héten kezdődő ciprusi – ez alapján fogja megkezdeni a tárgyalást az Európai Parlamenttel.