Az etióp front is kitart Szomáliában

Rossz hír az iszlamistáknak: az etióp hadsereg addig biztosan marad Szomáliában, amíg nem születik meg az új alkotmány.

Etióp hivatalos források bejelentették, hogy maradnak csapataik Szomáliában, és addig nem is tervezik kivonni őket, míg el nem fogadják az új szomáliai alkotmányt és a hadsereg képes nem lesz önállóan fellépni az al-Kaida szövetségesével, az al-Shabaab-bal szemben, adta hírül a Reuters.

Addisz Abeba múlt novemberben indított el több száz fős sereget Szomáliába, hogy a kenyai csapatok mellett újabb fronton támadják a szélsőséges muszlim milíciát, az al-Shabaabot. A támadás megindításakor azonban az etióp vezetők kiemelték, hogy az akciót rövid időre tervezik, nem akarnak még egy szerencsétlen háborút, mint amit 2006 és 2009 között vívtak Szomáliában.

A kormányszóvivő azonban most kijelentette, hogy addig nem vonulnak ki, amíg a szomáliai alkotmányozó ülés el nem fogadja az új alkotmányt – ez a tervek szerint augusztusban történhet meg. Eredetileg tavaly júniusban járt le az átmeneti kormány mandátuma, de az anarchiába süllyedt országban állomásozó ugandai békefenntartók kérésére a szomáliai vezetők megegyeztek abban, hogy egy évvel meghosszabbítják a kormány megbízatását.

Ez alatt az év alatt lépett be Etiópia és Kenya is a háborúba. Etiópia nyugatról az ország középső részén tört előre, Kenya pedig délről nyitott újabb frontot. A kenyai haditervek szerint augusztusra be akarják venni az al-Shabaab központjának számító Kismayo kikötővárosát, amit a haditengerészet már meg is támadott. A fővárosból pedig az Afrika Unió és a kormány csapatainak sikerült kitörniük és megtisztítani az elővárosokat, valamint eljuttatni a segélyeket az eddig elzárt 400 ezer belső menekülthöz.

Az elmúlt hónapokban jelentős lendületet vett a hadjárat és sorra halmozták a győzelmeket a szövetséges csapatok, az al-Shabaab pedig komoly gyengülést mutat. Már nem képesek a fővárosban közvetlenül támadni a kormányt, egyre kisebb ellenállást mutatnak, többször harc nélkül adnak fel településeket. A terep is ellenük fordul, mert kiszorultak a sűrűn lakott és épületekben gazdag területekről, így most már egyre nyitottabb terepen kénytelenek harcolni, ahol a szövetséges páncélosok ereje és nehéztüzérsége ellen nem tudnak hatékonyan fellépni. Az utóbbi időkben nyílt összecsapásokba már nem is kezdenek, inkább gerillataktikákat alkalmazva lesből csapnak le, majd rögtön el is tűnnek – vagy öngyilkos merénylőket vetnek be.

Rabb Imre

Friss hírek