Rendszerellenes tüntetések Khartúmban

A kritikus gazdasági helyzet és az erre megoldásként bevezetett megszorító intézkedések kicsapták a biztosítékot a szudáni lakosságban.

Immár több napja tartanak a demonstrációk Szudán fővárosában, ahol a rendőri erők össze is csaptak tüntetők csoportjaival. A tiltakozásokat zömében az egyetemi diákság vezényli, de az ellenzéki erők is megmozdulásokat terveznek. A feszültségek katalizátorának a nemrég bejelentett kemény megszorító csomag szolgált, amellyel a súlyos pénzügyi helyzetet kívánja a kormány orvosolni. Az óriási költségvetési hiány a Dél-Szudán függetlenedésével kiesett olajjövedelmek és a két ország hónapok óta húzódó konfliktusának hozadéka.

A nyilvánosságra hozott megszorító csomag szerint emelik az adókat, ezzel párhuzamosan megvonják az üzemanyagra adott állami támogatást. A közszférában munkahelycsökkentések várhatók, és a közhivatalnoki béreket is megnyirbálják. A lakosság helyzetét a drasztikusan magas élelmiszerárak tovább rontják, a társadalmi frusztráció pedig robbanásközeli állapotba került az átható korrupció és a nagyarányú munkanélküliség miatt.

Az új költségvetési tervezetet szerdán terjeszti a pénzügyminiszter az országgyűlés elé, a pontos számok ismeretében pedig valószínűsíthetően a tüntetések tovább tartanak majd. Tavaly és idén éve elején hasonló megmozdulásokra került sor Omar Bashir rendszere ellen, akkor a kemény hatósági fellépés hallgattatta el a kritikus hangokat.

Meleg Veronika

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »