Tehetetlen az ENSZ Szíriában

Az ENSZ felfüggeszti szíriai megfigyelő misszióját (UNSMIS, United Nations Supervision Mission in Syria), jelentette be szombaton Robert Mood ezredes, az akció norvég vezetője. „A misszió tagjai a további parancsig felhagynak a járőrözéssel és nem hagyják el tartózkodási helyüket.” Természetesen hozzátette, hogy a csapat a békés rendezés elkötelezettje marad. A bejelentés egy nappal azután történt, hogy az ezredes nyilatkozatában kifejtette, hogy az erőszak terjedése ellehetetleníti a megfigyelők munkáját, valamint jelentősen veszélyezteti testi épségüket. Múlt kedden a lakosok tüzet nyitottak a misszió tagjaira, amikor megpróbáltak bejutni a lerombolt Haffa városába. Szíriában jelenleg 298 katonai és 112 civil megfigyelő kíséri figyelemmel Kofi Annan különmegbízott hatpontos tervének teljesítését, mindezidáig azonban kevés sikerrel. Habár az akció kezdetén országszerte némileg csökkent az erőszak, a tendencia nem folytatódott, az ENSZ adatai szerint 2011 márciusa óta legalább 10 ezer ember vesztette életét az összecsapásokban, míg a szíriai kormány szerint 6143 civil halt meg a „terrorista támadások” során.

Diplomaták információi szerint Mood ezredesnek hétfőn vagy kedden kell a Biztonsági Tanács előtt jelentést tennie a helyzetről. A szervezetben több ízben is elhangzott a polgárháború lehetősége, egyre többen vélik úgy, hogy bekövetkezett az, amitől a nemzetközi közösség a legjobban tartott. A Biztonsági Tanácsban azonban továbbra sem uralkodik egyetértés, erősödik a nyomás Oroszországon és Kínán. Az állandó tagok valószínűleg a mexikói G20-találkozón fognak a szíriai kérdésről tárgyalni, hogy megpróbálják feloldani a kialakult patthelyzetet a szankciókat illetően.

Horváth Hajnalka

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »