Telefonról fizethetik a számlákat és a buszjegyet is

A litván főváros polgármestere a Login konferencia „Okos Városok” című panelbeszélgetésén fejtette ki, hogyan tenné kompatibilissé Vilniust az új technológia korával. A város hivatalos honlapján már most is 35 szolgáltatás intézhető sorban állás nélkül (például a lakcím bejelentése, vagy kisebb engedélyek igénylése), valamint egy interaktív térkép is elérhető, mely folyamatosan frissülve tájékoztat az egyes utak forgalmáról, a kiosztott építési engedélyekről, a közelben lévő kerékpárutakról, iskolákról, kávézókról.

Mindez Arturas Zoukas szerint azonban csak a kezdet. A „Smart Vilnius” program keretében még idén bevezetnének egy megoldást, amellyel telefonról lehetne fizetni a tömegközlekedésért, a taxiért, a parkolásért, valamint a későbbiekben a kerékpár-kölcsönzésért is. A LETA tudósítása szerint az m-transport-ra keresztelt alkalmazás egy valós idejű tömegközlekedési útvonaltervezőt is tartalmazni fog. A főpolgármester szavai szerint ez lesz az első ilyen komplex megoldás Európában. A közlekedési szolgáltatások mellett ráadásul a közüzemi számlák fizetését is telefonról megoldhatóvá szeretnék tenni.

Zoukas főpolgármester kreativitására nem lehet panasz: a tavalyi évben neki ítélték az ún. IgNobel-díjat. A bolond Nobel-díjnak is nevezett „kitüntetést” azért kapta, mert a tilosban parkolók elleni tiltakozásul tankkal hajtott át egy bicikliúton álló luxusautón

Csicsai Máté

Friss hírek