Horribilis lelépőt kap a Szlovák Posta volt vezérigazgatója

178 ezer eurós lelépő jár Marcela Hrdának, a Szlovák Posta volt vezérigazgatójának. Ján Počiatek közlekedési miniszter felháborítónak tartja a dolgot.

A miniszter szerint a felelősség az óriási végkielégítésért elődjét, Ján Figeľt (KDH) terheli, ő írta alá ugyanis a szerződést Hrdával. Počiatek szerint alibizmus és pofátlanság, hogy a kereszténydemokraták a tárca jelenlegi vezetőségére akarják kenni a dolgot. „Megkérdőjelezhetetlen, hogy Figeľ úr minden részletet tudott a szerződésről” – véli Počiatek, aki szerint Figeľ aláírása szerepel a dokumentumon.

A miniszter szerint a végkielégítés az egyik legmagasabb Szlovákia történetében. Elmondása szerint a prémium azért járna a volt vezérigazgatónak, mert javított a posta gazdálkodásán, ám valójában csak csökkentették a tervezett veszteséget, valós munka nem áll a dolog mögött, csupán a könyvelésből tudtak kihúzni egy nagyobb összeget.

„Etikátlannak és pofátlannak tartjuk, hogy a menedzsmenttel kötött szerződésbe ilyen módon foglaltak bele egy arany ejtőernyőt. Ez a pénz egy átlagosan kereső postás 25 évi bére. Hrdá azonban csak 14 hónapig volt a posta élén” – szögezte le Počiatek.

A minisztérium nyilvánosságra hozná a szerződést, ám ezt adatvédelmi okok miatt nem teheti meg. A tárcavezető úgy véli, hogy a közvélemény azért végül mégis megismerkedhet a szerződés részleteivel, a volt vezérigazgatónak ugyanis vagyonbevallást kell benyújtania.

Počiatek szerint a kifizetést nem lehet elkerülni, a tárca azonban megpróbálja jogi útra terelni az ügyet. A miniszter szerint az lenne etikus és sportszerű, ha a volt vezérigazgató lemondana az összegről, ám Hrdá nem jelezte neki, hogy ezt hajlandó megtenni.

A KDH szerint Počiatek maga bizonyította, hogy a hihetetlenül magas összeget nem lelépőként, hanem prémiumként kapja a volt vezérigazgató, mert javított a posta gazdasági eredményein. „Az arany ejtőernyők kora Fico első kormányának idején volt, mikor elképesztő összegeket osztottak szét a csődközeli cégekben. A KDH Iveta Radičová kormányában a lelépők csökkentése mellett foglalt állást, és azt akarta, hogy a jutalmakat a gazdasági eredmények alapján osszák ki” – reagált Matej Kováč, a kereszténydemokraták szóvivője.

A Hrdának járó összeget a KDH is magasnak tartja. Az ellenzéki párt szerint Počiateknek az alibista befeketítés helyett inkább a hasonló szerződések módosításán kellene dolgoznia.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »