Ficóék 10 százalékos parlamenti küszöböt javasolnak

A Smer nem utasítja el teljes mértékben az SaS tervezetét, melynek alapján Ficóék pártjának működési támogatása körülbelül 2 millió euróval csökkenne. A kormányzó szociáldemokraták azonban egy feltételhez kötik a javaslat támogatását: emelkedjen 10 százalékosra a parlamenti küszöb.

Az SaS javaslata azon pártok szavazatokért járó bevételeit csökkentené a negyedével, melyek több mint 10 százalékot értek el a választásokon. Mivel a parlamentben csak a Smer szerzett többet 10 százaléknál a választásokon, a liberálisok tervezete csak Ficóék bevételeit kurtítaná meg.

„El tudjuk képzelni a javaslat támogatását, ám csak azzal a feltétellel, hogy az ellenzékkel megegyezünk a parlamenti küszöb 10 százalékra való emelésében” – válaszolta Monika Počátková, a Smer szóvivője a SITA hírügynökség megkeresésére.

Ha a 10 százalékos küszöb már márciusban érvényes lett volna, a parlamentbe csupán a Smer jutott volna be, és 150 képviselőt ültethetett volna be a törvényhozásba.

Martin Poliačik SaS-es képviselő érdekes elkerülő manővernek nevezte a Smer válaszát. Véleménye szerint ennek azonban semmi köze a liberálisok tervezetéhez, épp ezért pártja semmiképp sem támogatná a 10 százalékos küszöböt.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »