A szlovák kormányhivatal dönt a kisebbségi kultúrák támogatásáról

A kisebbségügyi kormányalelnök megszűnt hivatalától a Kormányhivatal hatáskörébe kerül a kisebbségi kultúrák támogatása.

A kormány jóváhagyta a hatáskörökről szóló törvény módosítását, amely magába foglalja a kisebbségi kulturális támogatások hatásköri átruházását is. „A kisebbségi kultúrák támogatását, illetve kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatos közigazgatási vétségek kezelését a Kormányhivatal fogja ellátni az illetékes részlegén keresztül, együttműködve a kisebbségügyi kormánybiztossal” – közölte Beatrice Hudáková kormányszóvivő.

A Kormányhivatal látja el ehhez hasonlóan a volt kormányalelnök jogköreit a kisebbségi nyelvhasználat terén is. A hivatal nyújt ezentúl szakmai és gyakorlati útmutatást a közigazgatási, biztonsági és mentőszolgálati szervek számára e téren. Mindemellett kétévente a kormány elé terjesztik a kisebbségi nyelvhasználatról szóló jelentést.

A Kormányhivatal kezeli majd azokat a vétségeket is, amelyek esetlegesen érintik a kisebbségi nyelvhasználatot, hasonlóképpen dönt az ez ügyben kiszabható bírságokról is. Azokat az eseteket, amelyeket idén augusztus 31-ig nem sikerül jogerősen lezárni, a Kormányhivatal veszi át. Amennyiben a parlament is jóváhagyja a módosítást, az szeptember 1-jével léphet hatályba.

Paraméter / SITA

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »