Bugár: Kellő jogosítványai lesznek a kisebbségi kormánybiztosnak

Az előzetes tárgyalások eredményeképpen csütörtökön a hatásköri törvény úgy kerül a szlovák kormány elé, hogy benne foglaltatik a kellő hatáskörökkel rendelkező kisebbségi kormánybiztos intézménye – tájékoztatta a Paramétert Bugár Béla, aki szerdán Robert Ficóval egyeztetett ez ügyben.

„Az eddigi háttértárgyalások valamennyi eredményét respektálja a kormányfő. Eszerint a hatásköri törvény módosításával létrejön a kormányhivatalon belül a kisebbségi kormánybiztosi poszt és annak külön hivatala is lesz. A kisebbségi ügyekkel tehát nem a Maďarič-féle kulturális minisztériumban foglalkoznak majd. A polgári társadalmat érintő problémakört pedig a civil szervezetekkel folytatott tárgyalássorozat eredményeképpen egy másik kormánybiztos ágendájába sorolják“ – mondta Bugár.

A Híd elnöke hozzátette, a kisebbségi kormánybiztos hatáskörébe tartoznak majd mindazok a kisebbségi jogosítványok, amelyekkel Rudolf Chmel rendelkezett az előző kormány miniszterelnök-helyetteseként. Vagyis a kisebbségi kultúrák és a kisebbséget érintő valamennyi jogi norma, így a kissebségi nyelvtörvény betartásának felügyelete annak a kisebbségi kormánybiztos hatáskörébe kerül, akit a Híd párt javasolhat.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »