Ünnepeket szüntetne meg a kormány

Nem tetszik a katolikus egyháznak, hogy a kormány fontolóra vette egy egyházi ünnepnap megszüntetését is a munkaszüneti napok számának csökkentése kapcsán.

Állítják, hogy a Szentszék és a szlovák állam közötti szerződésben rögzítve vannak a vallási ünnepnapok, attól eltérni nem lehet. A kormány tervei alapján két ünnepnapot törölnének, egy államit és egy egyházit. Jozef Kováčik, a Szlovák Püspöki Kar szóvivője az egyházi vezetők találkozója után Robert Fico államfővel kijelentette, hogy a testület számára nem alternatíva egy egyházi ünnep munkanappá tétele.

„Az ünnepeket a társadalom lelki gyökerének tartjuk, az emberek a szabadnapok idején lelkierőt gyűjthetnek arra, hogy a mindennapi nehézségeket elviseljék” – jelentette ki az újságíróknak Stanislav Zvolenský, a Szlovák Püspöki Kar elnöke. Elmondása szerint egy olyan kezdeményezésről van szó, melyet a munkaadók szorgalmaznak kitartóan, s bár Szlovákia azon uniós országok közé tartozik, ahol a legtöbb a munkaszüneti napok száma, ezek nem csak pihenési, hanem értékteremtő célzattal is bírnak.

Fico a határozat kapcsán megjegyezte, hogy az ügyben még nem született döntés, s amennyiben az ünnepnapok valóban rögzítve vannak a Vatikánnal kötött nemzetközi megállapodásban, akkor „bonyolultabb” ezek megváltoztatása.  A szerződésben egyébként tételesen szerepelnek a napok, köztük – a kevésbé jelentősnek tartottak közül – szeptember tizenötödike és július ötödike is.

A munkaadók azért szorgalmazzák az ünnepnapok számának csökkentését, hogy kompenzációt kapjanak a magasabb adóterhekért. Azt ugyanakkor nem kötötték ki, konkrétan mely munkaszüneti napok megszüntetését tartják kívánatosnak.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »