Az elektromos cigaretták használatát is korlátoznák

Az elektromos cigaretták használatát és a dohányzás „hagyományos” módjait is korlátozná az a törvénymódosítási javaslat, amelyet még a jövő hónap végéig véleményezési eljárásba akar utalni a Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ SR).

A nemdohányzók védelméről szóló törvényben tervezett változtatásokról kedden tájékoztatott a hivatal.

A javaslat teljesen megtiltaná a dohányzást az iskolák és az óvodák, valamint a játszóterek területén, a múzeumokban, galériákban, mozikban és színházakban pedig csak a dohányzásra kijelölt helyeken tenné lehetővé.

A javaslat a legjelentősebb változtatást az elektromos és az úgynevezett gyógynövénytartalmú cigaretták használatának korlátozása terén vezetné be. A módosítás szerint ugyanis a jövőben ezek termékek esetében is a hagyományos dohánytermékre vonatkozó korlátozások lennének érvényben.

Az új szabályozás korlátozná a dohányzás lehetőségeit a bevásárlóközpontokban lévő kávézókban is. Az aktuális gyakorlat ugyanis, bár tiltja a dohányzást ezekben a központokban, a területükön lévő kávézókban ezt lehetővé teszi, abban az esetben is, ha azok légtere nyitott. Az új törvény a dohányzás lehetőségét már csak a fallal elkülönített éttermekben, kávézókban őrizné meg.

A módosítás szigorítana a jelenleg érvényes törvénynek az étkezési lehetőséget nyújtó vendéglátóipari egységekre vonatkozó részén is. A jelenlegi szabályozás úgy rendelkezik, hogy amennyiben egy ilyen étterem dohányzók számára fenntartott résszel is rendelkezik, azt el kell különíteni a nemdohányzók számára fenntartott résztől. Az új javaslat szerint a jövőben a két részt nem csupán elkülöníteni, de szigetelni is kellene egymástól.

A módosítás – amennyiben jóváhagyásra kerül – a jövő év januárjától lenne hatályos.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »