Felvidéken is működik a Mária Rádió

Már Felvidékről is sugároz a Mária Rádió, melyért Csíksomlyóban is hálát adtak a révkomáromiak.

2012. május 20-án került sor a felvidéki Mária Rádió megnyitására Révkomáromban. Az ünnepi szentmisét Msgr. Róbert Bezák nagyszombati érsek mutatta be. A szentmise után megáldotta a Szent Anna kápolna homlokzatán felújított nagykeresztet és a stúdió helyiségeit. Az ünnepségen felolvasták Székely János püspök – a Mária Rádió védnöke üdvözlő szavait, beszédet mondott Dr. Szederkényi Károly atya – a négy magyar Mária Rádió nagykövete. Az egybegyűlteket köszöntötték a magyarországi Mária Rádió elnöke és műsorigazgatója, az erdélyi és a regionális stúdiók képviselői.

„Amíg a felvidéki Mária Rádiónak nincs saját frekvenciája, regionális stúdióként fog működni, bekapcsolódva a budapesti Rádió műsorába. A felvidéki Mária Rádió elnöke Lapos József professzor lett” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Lépes Lóránt atya, a Mária Rádió műsorigazgatója.

Május 28-án, Pünkösdhétfőn a Mária Rádió délután 13 óra 15 perctől élő adásban közvetítette a máriaremetei Karizmák Ünnepének eseményeit. Beszélgetések hangzottak el a Hit évéről, dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek atya előadása, majd 15 órától ünnepi szentmise volt hallható.

A négy magyar nyelvű Mária Rádió (Délvidék, Felvidék, Erdély, Magyarország) önkéntesei együtt vonultak fel Mária Rádiós lobogók alatt a csíksomlyói nyeregbe hálát adva a magyar nyelvű Mária Rádiók működéséért.

A Mária Rádió Komárom kb. 30 km-es körzetében az FM 88,3 MHz-en hallható, Párkány környékén FM 97,4-en, keleten Telkibánya környékén (Kassán is) FM 100,6-on. Ezen kívül interneten a mariaradio.hu honlapon, a DIGI TV-n és a UPC műholdon érhető el.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »