A litván ellenzék pártjai szövetkeznek a kormányváltás érdekében

Az október tizennegyedikére meghirdetett parlamenti választásokra készülve együttműködési nyilatkozatot írt alá Litvánia három legnagyobb ellenzéki pártja. A megegyezés szerint a pártok közös kampányt fognak folytatni és a választásokat követően megpróbálnak koalíciós kormányt alakítani.

Az együttesen a parlamenti helyek több mint egyharmadát birtokló három párt – a Szociáldemokrata Párt, a Munkáspárt és a Rend és Igazság Pártja – együttműködését a pártok elnökei közös sajtóértekezleten jelentették be. A megegyezés a Szociáldemokrata Párt kezdeményezésére jött létre. Ahogy Algirdas Butkevicius szociáldemokrata pártelnök nyilatkozott, a három párt aggályosnak találta a jelenlegi litván politikai, gazdasági és társadalmi helyzetet és a szavazóknak egy jól kidolgozott, részletes politikai és társadalmi programot kíván felvázolni, melyet a választások után közös erővel szeretnének a felek megvalósítani.

Az megegyezés részeként a pártok elkötelezték magukat, hogy amikor csak lehetséges szövetségeseik jelöltjeit fogják támogatni az egyéni választókörzetekben. A három párt vezetői nem zárták ki további pártok bevonását a későbbiekben, azonban hangsúlyozták, hogy sikeres választások esetén mindenképpen az eredetileg egyezséget kötő pártoknak kell alkotniuk egy új koalíciós kormány gerincét.

Politikai elemzők szerint az egyezmény kétélű fegyver lehet a pártok kezében, hiszen míg a választások során a megegyezésnek köszönhetően jól szerepelhet a három formáció, addig azt követően a mostani egyezmény korlátozhatja politikai mozgásterüket. Ahogy Jurate Novagrockiene politológus a Balti Hír Szolgálatnak (BNS) nyilatkozta: abban az esetben ha a három párt együttesen meg tudja szerezni a kormányalakításhoz szükséges szavazatok számát, akkor az együttműködés hasznos döntésnek bizonyult. Azonban ha valamelyikük nem teljesít az előzetes várakozásoknak megfelelően (felmérések szerint a Munkáspárt jelenleg 17-19%-os, a Szociáldemokrata Párt 15-16%-os, míg a Rend és Igazság Pártja a 8%-os támogatottságot élvez) akkor újabb partner után kell néznie a feleknek, ami várhatóan gyengítené az eredeti három párt helyét a koalícióban.

Mindenesetre ennek elkerülése végett a három szövetséges nagy valószínűség szerint már a nyár során intenzív kampányba fog kezdeni, hogy az októberi választások előtt biztos előnyre tegyen szert.

Dobrowiecki Péter

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »