Azonosították a szabadkai bántalmazókat

A szabadkai rendőrség azonosította minden részvevőjét annak a múlt hétvégén történt esetnek, amely Szabadkán a Fasizmus áldozatainak terén történt – áll a rendőrség pénteki közleményében. Mint írják, megállapítást nyert, hogy a szombat és vasárnap közötti éjszaka egy fiatalokból álló csoport tagjai, miután nemzeti alapon sértegették és szidták egy másik csoport tagjait, majd fizikailag bántalmaztak két személyt, akik könnyebb sérülést szenvedtek.

A szabadkai rendőrség kihallgatta az incidensben részt vevőket, az érintettek szüleinek és jogi képviselőinek, a Szociális Munkaközpont munkatársainak és a szabadkai közvádló helyettesének jelenlétében. Fennáll a nemzeti, faji és vallási gyűlöletszítás bűntényének gyanúja, ezért a szabadkai rendőrség bűnvádi feljelentést tesz 14, különböző nemzetiségű, kiskorú ellen – áll a közleményben.

Magyar Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »