Nem változik a VMSZ pozíciója a hétvégi választás után

Nem változtat a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) pozícióin, hogy Tomislav Nikolicot választották Szerbia köztársasági elnökének – jelentette ki Pásztor István pártelnök vasárnap éjszaka Szabadkán.

A VMSZ a köztársasági parlamentben öt képviselőjével a Demokrata Párt (DS) köré csoportosuló többség része kíván lenni, de politikusai nem vállnak személyes szerepet a kormányban – mondta az elnök a választási eredményeket értékelő sajtótájékoztatóján.

A tartományi parlamentben a VMSZ nyolc képviselőjével szintén együtt kíván működni a DS-szel, ráadásul a politikai helyzet bonyolultsága miatt a párt súlya némileg fölértékelődik – fogalmazott Pásztor István.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »