Nem utazhatnak a bissau-guineai puccs vezetői

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúan fogadta el azt a határozatot, amely utazási tilalmat rendelt el az áprilisi bissau-guineai puccs öt magas rangú vezetőjével szemben. A Tanács emellett elvárja „az alkotmányos rend visszaállítása és tiszteletben tartása érdekében tett mielőbbi lépéseket”, a katonai vezetés hatalomból történő távozását és demokratikus választások megtartását. Amennyiben ez nem történne meg, a BT fenntartja a Bissau-Guineára kiszabott korlátozások szigorításának, illetve újabb szankciók bevezetésének lehetőségét.

Az utazási tilalom kiszabása mellett az ENSZ aggodalmát fejezte ki az országban zajló fosztogatások és az emberi jogok megsértése miatt, kihangsúlyozva, hogy az elkövetők semmiképpen sem kerülhetik el a felelősségre vonást. 

A Biztonsági Tanács külön felkérte Ban Ki-mún ENSZ-főtitkárt, hogy továbbra is aktív résztvevője legyen a felek közötti közvetítésnek.

Bissau-Guinea függetlenné válása óta folyamatos politikai instabilitással küzd: 1974 óta egyetlen elnöke sem tudta kitölteni hivatala idejét. A folyamatos puccsok és rossz közigazgatás pedig csak tovább rontották a nagyrészt súlyos szegénységben élő és külföldi segélyektől nagyban függő lakosság helyzetét.

Tési Áron

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »