Légihíd a Szudánban rekedt déliekért

Légihíd létesült, hogy megpróbálják Dél-Szudánba juttatni azt a 12 ezer menekültet, akik nem tudták elhagyni Szudánt, mivel a fegyveres konfliktus miatt Khartúm lezárt a Nílust, így a szudáni Kosti kikötőjében rekedtek.

Hétfőn átjutott Dél-Szudánba az első csoport abból a 12 ezer menekültből, akik az ellenséges északi szomszédnál ragadtak. Az első járattal 164 ember érkezett a dél-szudáni fővárosba, a műveletet a Nemzetközi Migrációs Szervezet (International Organization for Migration – IOM) szervezte meg. A menekülteket, akiknek nagy része nőkből és gyerekből állt, az IOM és dél-szudáni tisztviselők fogadták, majd az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által üzemeltetett fogadóállomáson kerültek elszállásolásra, Juba külvárosában – értesült a Reuters.

Az evakuáció elkezdésével megindulni látszik az a folyamat, mely megoldhatja annak a 12 ezer dél-szudáni menekültnek a helyzetét, akik patthelyzetbe kerültek a múlt hónapban. Khartúm ugyanis kiutasította őket, de távozni nem tudtak az országból, mert az egyetlen lehetséges útvonalat, a Nílust időközben lezárták.

Jill Helke, az IOM khartúmi missziójának vezetője szerint már most több ezren regisztrálták magukat a repülőjáratokra. Terveik szerint növelni fogják a járatsűrűséget, akár napi több fordulóval is. Az első gép indulása előtt a Szudánba akkreditált dél-szudáni nagykövet, Kau Nak Maper az újságíróknak kijelentette, hogy a járatok addig fognak működni, míg az összes déli, aki haza akar térni, vissza nem jut hazájába. Ezzel párhuzamosan egy uszály indult a Níluson 1 700 utassal a fedélzetén, mely a tervek szerint a hét vége felé érkezik Jubbába.

A jelenlegi menekülthelyzet Dél-Szudán elszakadásának egyik szomorú következménye: becslések szerint több, mint félmillió déli rekedt Szudánban. Nagy részük elvesztette szudáni állampolgárságát, így idegennek számítanak otthonukban. A helyzetet súlyosbította, mikor a múlt hónapban a felek szembenállása fegyveres konfliktussá vált a határ- és olajvita miatt, mire Szudán lezárta a határt, így ezrek rekedtek idegenként egy ellenséges országban. Viszont Jubában is több ezer szudáni állampolgár él, akiket a dél-szudáni kormány szintén idegennek tekint, de az ő esetükben még nem született döntés, hogy ha maradni szeretnének, miképp tehetik ezt meg.

Rabb Imre

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »