Minden második amerikai támogatja a melegházasságot

A Gallup friss kutatása szerint jelenleg minden második amerikai támogatja az azonos nemű párok egybekelését. Az Egyesült Államokban 31 állam törvényi szinten is tiltja ennek lehetőségét, Obama elnök azonban nyíltan kiállt a meleg párok házasságkötési joga mellett.

Az amerikai Gallup májusban közölt kutatási adatai szerint az amerikaiak 50 százaléka támogatja, hogy az azonos nemű párok összeházasodhassanak. A kutatóintézet felmérése épp akkor jelent, amikor előbb az alelnök, Joe Biden, majd Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke is nyíltan kiállt a melegházasság elfogadása mellett. Az elnök az ABC News-nak adott interjújában beszélt arról, hogy sokáig csak az azonos neműek polgári együttélését pártolta, de most már maga is úgy gondolja, meg kell adni a lehetőséget annak, hogy két férfi vagy két nő is házasságot köthessen egymással.

A Gallup a kilencvenes évek óta évi rendszerességgel méri fel az amerikaiak attitűdjét a melegek házasodási jogait illetően, de ez a második alkalom, hogy az adatok szerint többen vannak azok, akik támogatják, mint azok, akik ellenzik a kérdést. 1996-ban az első adatfelvételnél a válaszadóknak csak 27 százaléka értett egyet a melegek házasságkötésével, míg 68 százalék ellenezte azt. A legmagasabb támogatási és a legalacsonyabb ellenzési értéket tavaly mérték: akkor 53 százalék értett egyet, míg 45 százalék ellenezte. A 2012-es adatok szerint a támogatók aránya csökkent ugyan, de a különbség statisztikailag nem szignifikáns. Ugyanez igaz az ellenzők arányának növekedésére is, amely jelenleg 48 százalékos.

A kutatás szerint az elfogadás és elutasítás tekintetében jellemző a különbség az eltérő pártszimpátiával rendelkezők között. A demokrata szavazók 65, a republikánusok 22 százalékos arányban támogatják a melegek házasságkötését, míg a független voksolók 57 százalékos arányban értenek egyet. Hasonló módon a vallás és a felekezeti elkötelezettség is meghatározza az attitűdöt. A protestánsok 38, a katolikusok 51, a vallási felekezethez nem tartozók 88 százaléka vall megengedő attitűdöt. Emellett azok, akik alig vagy soha nem járnak templomba, támogatják a legnagyobb arányban a melegek házasságkötését, míg azok, akik heti rendszerességgel teszik ezt, a legkevésbé.

Az Egyesült Államok 31 államában van olyan hatályos jogszabály, amely kifejezetten tiltja az azonos nemű párok házasságkötését. Legutóbb Észak-Karolinában fogadtak el egy törvényt a képviselők, amely alkotmányi szinten tiltja a melegek számára a házasságot és a polgári együttélést. Tíz állam, köztük Hawaii és Illinois, biztosít lehetőséget az azonos nemű pároknak kapcsolatuk polgári jogi elismerésére, míg 9 állam, köztük Washington és New York törvényi szinten teremtett lehetőséget a házasságkötésre.

ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevél

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »