Moszkva bírálja az emberi jogok EU-s helyzetét

Az Európai Unióban távol áll a kívánatostól az emberi jogok tiszteletben tartása – jelentette ki a duma külügyi bizottságának hétfői meghallgatásán az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottja.

Konsztantyin Dolgov egyebek között élesen elítélte a nácizmus terjedését a balti tagállamokban, a lengyelországi állítólagos CIA-börtönöket, valamint Dánia és Belgium bevándorló ellenességét. Kijelentette, hogy Oroszország kész együttműködni a leendő európai uniós emberi jogi különmegbízottal.

A meghallgatás előtt a helyszínen kiosztották az orosz külügyminisztérium 2011-re vonatkozó jelentését. A dokumentum készítői Magyarországgal kapcsolatban negatívumként a büntetés-végrehajtási intézmények állapotát, a cigányság helyzetét, a szólásszabadsággal kapcsolatos problémákat, valamint a történelem, ezen belül is a II. világháború eredményének felülvizsgálatát célzó törekvéseket emelték ki.

A duma külügyi bizottsága által kezdeményezett meghallgatásra meghívták az Európai Uniós tagállamok külképviseleteinek képviselőit is. Alekszej Puskov, a testület elnöke kijelentette, hogy az emberi jogok tiszteletben tartásával elvi okokból a jövőben is foglalkozni kívánnak.

Puskov bírálta a balti államokat, amiért azok – mint mondta – nem lépnek fel kellő erővel a terjedő fasiszta ideológiával szemben, valamint megsértik az orosz ajkú lakosság emberi jogait. Hangsúlyozta, hogy szerinte a Nyugat nem sajátíthatja ki magának az emberi jogi helyzet értékelését. Azt remélte, hogy az Európai Unióban a parlamenti meghallgatást nem tartják politikai válaszlépésnek. Megjegyezte azt is, hogy az Európai Parlament néhány határozata túlságosan átpolitizált és ideologizált.

Fernando M. Valenzuela, az Európai Bizottság oroszországi missziójának vezetője elismerte: Európában vannak problémák az emberi jogok tiszteletben tartásával, így a fasiszta ideológia terjedésével, ugyanakkor több olyan oroszországi esetre és folyamatra hívta fel a figyelmet, amely szintén aggodalomra ad okot.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió továbbra is figyelemmel kíséri a hat éve meggyilkolt újságírónő, Anna Politkovszkaja ügyét. Bírálta a homoszexualitás propagandáját büntető szentpétervári rendeletet, és felszólalt az ellen, hogy a május 6-i Bolotnaja téri tiltakozó akció miatt 15 napi elzárásra ítélték Szergej Udalcov és Alekszej Navalnij ellenzéki politikusokat.

Az orosz törvényhozás alsóházának külügyi bizottsága a hétfői meghallgatásról összegző dokumentumot készít. Ebben azt javasolja az EU tagállamainak, hogy szigorítsa meg a faj- és idegengyűlöletet, továbbá a faji alapú hátrányos megkülönböztetést és türelmetlenséget büntető törvényi szabályozást.

A parlamenti testület azt is kezdeményezi, hogy az orosz külügyminisztérium emberi jogi megbízottja helyett hozzák létre az „államfő emberi jogi világmegbízottja” státust.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »