Chmel: A kormány felszámolta a kisebbségi párbeszéd lehetőségét

A kormány a kisebbségekért és emberi jogokért felelős miniszterelnök-helyettesi poszt eltörlésével gyakorlatilag működésképtelenné tette a kisebbségi részvételi szerveket – véli Rudolf Chmel (Híd).

„A kormány így likvidálta azt a nehezen felépített konstrukciót, mely biztosította a kisebbségek és emberi jogi civil szervezetek aktív részvételét a közügyekben és a kormánnyal folytatott értelmes párbeszédben” – mondta a korábbi kormányfő-helyettes a parlamentben a kormány programnyilatkozatának vitájában.

Az említett funkció felszámolásával Chmel szerint a kormány működésképtelenné tette az emberi jogi parlamenti bizottságot is. „Ezzel a bizottság elveszti végrehajtói és politikai partnerét” – véli a politikus. Chmel úgy véli, Robert Fico kormánya biztosan nem számol az emberi jogok védelméről szóló stratégia folytatásával, melyet az előző választási időszakban a kormányfő-helyettesi hivatal készített elő. „Az egyik cél az lett volna, hogy bevezessük az oktatási rendszerbe az emberi jogok tiszteletben tartásának tanítását” – magyarázta.

Véleménye szerint az emberi jogok tiszteletben tartására való nevelés a kulcsa a toleráns, virágzó és szabad társadalom felépítésének. A kormány valószínűleg nem veszi észre, hogy a fiatalok körében egyre többen támogatják a jobboldali extrémizmust – véli Chmel. A volt kormányfő-helyettes szerint ha nem fognak működni a részvételi mechanizmusok, és nem történnek fontos lépések az emberi jogi nevelésben, Szlovákia elveszteget legalább egy választási időszakot az igazságos, toleráns és virágzó demokrácia építésében.

Bumm.sk

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »