Mali: puccs után ellenpuccs

A márciusban hatalmától megfosztott Amadou Toumani Touré elnökhöz lojális katonák hétfő éjjel megkísérelték az állami televízió és rádió épületének elfoglalását – számolt be róla az Al Jazeera. A „vörös sapkás” fegyveresek, akik a volt elnök testőrségének emberei, heves tűzpárbajba keveredtek a puccsistákkal, az összecsapások Bamakóra és a főváros térségére korlátozódtak. Az áldozatok pontos számáról még nem adtak ki információt. A harcok nem értek véget, a testőrségi katonák részéről újabb támadásokra számítanak.

A puccsisták vezetője, Sanogo kapitány az állami TV adásában számolt be az eseményekről, biztosítva a lakosságot, hogy a junta ura a helyzetnek, a város kulcsfontosságú pontjait ellenőrzésűk alatt tartják. Az ellenpuccs meghiúsult kísérletéért a külföldi irányítás alatt álló testőrségi elemeket tették felelőssé, néhányukat le is tartóztatták. A junta szerint a „vörös sapkás” fegyveresek célja a reptér elfoglalásával a szabad út biztosítása az ECOWAS (Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége) csapatainak, a nyugat-afrikai blokk bejelentett intervenciós szándékát azonban a katonai vezetés korábban elutasította.

Mali továbbra is a szétesés szélén áll, az északi területek felett tuareg lázadók és iszlamista milíciák rendelkeznek ellenőrzéssel, akik ellen a hadsereg eddig sem tudta hatékonyan felvenni a küzdelmet, most pedig több fronton kényszerülnek teljesíteni.

Meleg Veronika

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »