Keresztények elleni merénylet Nigériában

Húsz áldozatot követelt az a hétvégi merénylet, mely egy nigériai istentisztelet résztvevőit vette célba. A merénylők bombákkal és fegyverekkel felszerelkezve rontottak a szabad ég alatti istentisztelet résztvevőire, melyet vasárnap, egy nigériai egyetem területén tartottak. Húsz hívő életét vesztette a támadás során.

A szemtanúk szerint először nagy erejű robbanás rázta meg az észak-nigériai Bayero Egyetemet, majd több lövés is eldördült. A támadók egy autóval és két motorkerékpárral érkeztek a helyszínre, majd miután eldobták házi készítésű bombáikat, azonnal tüzet nyitottak a menekülőkre. A támadásban húszan életüket vesztették, közölték a hatóságok. Habár az eset könnyen összefüggésbe hozható a Boko Haram korábbi merényleteivel, egyelőre egy szervezet sem vállalta a felelősséget az akcióért.

Kano városában, mely az egyik legnagyobb a döntően muszlimok lakta északi országrészen, már korábban is hallatott magáról a szervezet, januárban például közel 200-an estek a szélsőséges iszlamista csoport áldozatául. A keresztény közösségek elleni támadások sem idegenek a Boko Haramtól. Egy korábbi, épp karácsony napjára időzített akciójukban több tucat hívő vesztette életét.

A Boko Haram 2009 óta újult erővel harcol egy független iszlám állam létrehozásáért az északi országrészen. Azóta több mint ezer ember életébe került a csoport működése. A nigériai elnök, Goodluck Jonathan szombati nyilatkozatában leszögezte, az erőszaknak véget kell vetni, hogy párbeszéd útján vagy anélkül, az majd elválik. Egyelőre az utóbbi tűnik reálisabb útnak, hiszen a kormány és a szervezet közötti tárgyalások márciusban megszakadtak.

Szilágyi Viktória Virág

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »