Slota Semjénről: csak a magyarok reagálnak ilyen agresszív módon

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt vezetője szerint Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes szavaira az európai intézményeknek kellene reagálni.

Semjén Zsolt szerdán úgy fogalmazott: „jogilag azt nem lehet megtenni, hogy csak a magyaroktól veszik el az állampolgárságot.” Szlovákiának két lehetősége van, vagy visszavonja teljes egészében a törvényt, vagy pedig – ami szerinte nem lesz -, hogy a magyarokkal szemben marad életben a mostani szabályozás – mutatott rá.  

„Európában nemzetközi szinten csak Magyarország reagál ilyen agresszív módon. Nem nevezhető szokványosnak az, hogy Magyarország az ismételt figyelmeztetések után más kormányok ügyeibe keveredik. Ráadásul Magyarország keltett nemzetközi feszültséget a kettős állampolgárságról szóló törvénnyel, mivel az ország határain kívül is hatállyal bíró jogszabályt vezetett be” – tette hozzá Slota.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »