Szlovákia aktívan részt akar venni a NATO-bővítésben

Robert Fico szerint Szlovákia aktívan részt akar vállalni a NATO bővítésének folyamatában és az észak-atlanti szövetség négy éven belül remélhetőleg újabb tagokkal bővül. A szlovák kormányfő Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fóruma, a 2005 óta évente megrendezett Globsec megnyitóján beszélt erről csütörtökön Pozsonyban; Németh Zsolt külügyi államtitkár szintén kiállt a NATO bővítésének fontossága mellett. A konferencia az utolsó fontos európai szakrendezvény a májusi chicagói NATO-konferencia előtt.

A szlovák kormányfő a NATO-bővítés folyamatát összetett, ugyanakkor komoly hozadékkal járó folyamatnak nevezte. Ezzel összefüggésben rámutatott: a tagságért folyamodó államoknak és az észak-atlanti szövetség tagjainak is élénkebb erőfeszítéseket kell tenniük a szervezet sikeres bővítése érdekében.

Hozzátette: Szlovákia sosem úgy viszonyult az észak-atlanti szövetséghez, mint egy védelmi feladatot ellátó „erős esernyőhöz” amely alá csak elbújhat, hanem az ország késznek mutatkozott, hogy a tagsággal járó terhekben is osztozzon. Megjegyezte, Szlovákia azon országok közé tartozik, amelyek egy lakosra számítva a legtöbb pénzt adják a NATO-ba.

Robert Fico rámutatott: a visegrádi négyek csoportján belüli együttműködés keretében megegyezés született arról, hogy 2016-ig létrehoznak egy Visegrad Battle Group nevet viselő csoportot. Ennek egyik célja az EU és a NATO struktúráinak további – elsősorban déli és keleti irányú – bővítésének elősegítése lesz. „Az EU nem lehet teljes a Balkán integrációja nélkül” – mutatott rá. Azt hangoztatta, hogy semmiképpen se Horvátország csatlakozása legyen az utolsó lépés a bővítés folyamatában.

Németh Zsolt külügyi államtitkár a fórum megnyitóján ugyancsak a NATO bővítésének fontossága mellett állt ki. Azt mondta, a következő NATO-találkozó előtt a szervezet tagjává válhatna Montenegró és Macedónia is. „Mivel magyarázzuk meg nekik ha nem így teszünk?” – tette fel a kérdést az államtitkár. Kiemelte, hogy erősíteni kell a régió befolyását, és rámutatott Közép-Európának a szervezeten belüli fontosságára is.

„Nem szeretjük, ha Kelet-Európának neveznek minket és úgy gondoljuk, ennek a régiónak sok közös értéke van és egyes kérdésekben egyre inkább közös a véleménye is” – nyilatkozott az MTI-nek Németh Zsolt.

A biztonságpolitikai fórum első napján terítékre kerül egyebek mellett a V4-ek biztonságpolitikai együttműködése, Afganisztán témája, valamint Európa energetikai politikájának jövője. A nemzetközi tanácskozás második napján, pénteken háromoldalú, államfői szintű találkozó is lesz Ivo Josipovic horvát, Danilo Türk szlovén és Ivan Gasparovic szlovák elnök részvételével.

MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »