A vártnál jobban indul a gyorsjelentési szezon

A vártnál lényegesen jobb számokkal rukkolt elő tegnap piaczárás után az Alcoa. Az első negyedéves számok láttán 4,6%-os pluszba húzták a részvényt a befektetők, ezzel elérve a 9,75 dolláros szintet. A kedvező számok elsősorban a korábban meglépet fenntarthatósági intézkedéseknek köszönhető. A 94 millió dolláros első negyedéves nyereség mellett 9 centes egy részvényre jutó eredményt láthattunk az eredménykimutatásban az egy évvel ezelőtti 27 centhez képest. Az elemzői várakozásokban 4 centes veszteség szerepelt.

A bruttó fedezeti hányad mindezek ellenére 15,1%-ra csökkent 20,9%-ról, ami nagyon rossz előjel. A másik probléma az európai kereslet csökkenése mellett a költségek növekedése és az alumínium árának csökkenése. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a kínai GDP csökkenést is elkezdte árazni a piac – múlt héten már bejelentette a cég, hogy 2%-kal csökkenti a timföld kitermelést és 12%-kal az alumínium kohászat kapacitásait –, akkor 10 dollár környékén már masszívan nyitogatnánk a shortokat.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »