Húsvéti merénylet Nigériában

Pokolgép robbant egy templom közelében húsvét vasárnap Észak-Nigériában, a merényletnek legalább 20 áldozata van. Gyaníthatóan a Boko Haram áll az akció mögött.

Egy templom közelében aktiválta a gépkocsijába rejtett pokolgépet egy öngyilkos merénylő az észak-nigériai Kaduna városában húsvét vasárnap. A robbantásban legalább húszan meghaltak, hivatalos erők további támadásoktól tartanak. A nyomozás eddigi eredményei alapján egy, nem hivatalos források szerint azonban két robbanószerrel megpakolt gépjármű felelős a nagy erejű detonációért, amelyet a környező épületekben is érezni lehetett. A halálos áldozatok között főleg motoros taxisok és elhaladó járókelők vannak.

Az öngyilkos akciót egyelőre még senki sem vállalta magára hivatalosan, de szinte borítékolható a Boko Haram felelőssége. A radikális iszlamista szekta a karácsonyi merényletekhez hasonló támadást ígért a keresztények másik legjelentősebb ünnepére. Keresztény csoportok szerint egyértelműen a templom lett volna a fő célpont, de a biztonsági ellenőrzések miatt a merénylő inkább távolabbról végezte el a robbantást.

A Boko Haram 2002-ben jött létre, azzal a céllal, hogy kiharcolják az iszlám jogrendszer, a saría elterjesztését Nigériában, ahol a lakosságban a keresztények és muszlimok aránya 50-50%. Az elmúlt évben számos rendkívül súlyos támadást vezényeltek le keresztény közösségek ellen, vallási háború szélére sodorva a kontinens legnépesebb országát. Idén márciusban például hét iskola égett le a terrorszervezet gyújtogatóinak köszönhetően.

A támadás hírére a biztonsági erők országszerte megerősítették az ünnepek miatt amúgy is kiemelt ellenőrzés alatt álló, veszélyeztetettnek ítélt területeket, így a fővárosban is katonákat rendeltek ki a rendőri erők megsegítésére, többek között a templomok közelébe. 

Meleg Veronika

Friss hírek