Tartották az alapkamatot

Az Európai Központi Bank nem változtatott a korábbi 1%-os irányadó kamatrátán a kormányzótanács tegnapi ülésen. Mario Draghi EKB elnök a döntést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy továbbra is nagy a gazdasági kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság, az inflációs kilátások középtávon stabilak, de nagyobbak a felfelé mutató kockázatok. Hozzátette, nem valószínű, hogy idén 2% alá csökken a fogyasztói árindex az eurózónában, legkorábban 2013 elején érheti el az EKB inflációs célját. Az EKB kivár a kamatemeléssel, hiába nem teljesül az árstabilitási cél, hiszen egy most elindított szigorítás súlyosbítaná az eladósodott euróövezeti országok helyzetét, valamint a tőkepiacot is nagy nyomás alá helyezné. Véleményünk szerint az EKB idén még nem nyúl a kamatemeléshez, inkább a likviditásbővítő intézkedésnek lehetnek porondon, ha romlik a piaci hangulat

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »