Nagyobb hatalmat akar a szlovák elnök

Ivan Gašparovič szerint az államfőnek ideiglenes kormány esetén olyan hatáskörökkel is rendelkeznie kellene, amelyek által nemcsak megtiltani, de utasítani is tud valamit a kormány számára.

Szóvivője, Marek Trubač által üzente, hogy az ilyen hatásköröknek kiegyensúlyozottan kellene létezniük az egyes minisztériumok által irányított szervezetek, valamint a parlament kapcsán is. „Az államfőnek kiterjedhetne a hatásköre a törvényalkotási folyamatban indítványozóként is. Elsősorban azért, mert a törvények elfogadásánál tett észrevételei nem a törvényalkotási folyamat részét képezik” – közölte az elnöki szóvivő arra a kérdésre, hogyan vélekedik az államfő az ideigelenes kormánnyal történt „együttkormányzásról”.

A jelenlegi törvények szerint az államfő nem vesz részt a törvényalkotási folyamatban, hanem a parlament által jóváhagyott törvényekhez fűzhet észrevételeket azzal, hogy azokat visszautalja a testület elé az észrevételeivel vagy egészében. Ellenkező esetben egyetértését aláírásával fejezheti ki.

Az ideiglenes kormány kapcsán kifejtette, hogy ilyen rövid időszakra hivatalnokkormányt kellene kinevezni. Az alkotmány módosításával az ideigelenes kormány hatásköreinek egy részét az államfő látná el az új kormány kinevezéséig.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »