Chmelt sokkolta, hogy megszüntetik a kisebbségügyi kormányhivatalt

Rudolf Chmelt valósággal sokkolta, hogy Robert Fico elképzelése szerint megszűnik az emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes posztja és maga a hivatal is.

Rudolf Chmel közleményét teljes terjedelmében közöljük:

Valósággal sokkolt az önmagát szociáldemokratának nevező Smer-SD kormányalakítással megbízott elnökének az elképzelése, miszerint megszűnik az emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes posztja és maga a hivatal is. Robert Fico pártja ugyanis a háttérbe szorítana olyan fontos társadalmi problémaköröket, mint az emberi jogok és a kisebbségek helyzete.

A hivatalom az eltelt másfél esztendő során jelentős eredményeket ért el a leginkább támogatásra szoruló közösségek, a mélyszegénységben élő romák és más hasonló sorsúak felkarolásában, a kisebbségek hivatali nyelvhasználatának érvényesítésében és egyéb téren is. Ezeknek is köszönhetően Szlovákia teljesíti azokat a vállalásait, amelyeket a különböző nemzetközi egyezségekhez való csatlakozásával tett, de a folyamatnak koránt sincs vége. A válság hazánkat sem kerülte el, ezért valóban takarékosságra van szükség, ám szűklátókörűségnek tartom, hogy erre hivatkozva éppen az ilyen fontos társadalmi szerepet betöltő hivatalt szüntetik meg. Az Európai Unió értékrendjében ugyanis nem csupán a gazdasági együttműködés szerepel fontos helyen, hanem az emberi és kisebbségi jogok érvényesítése is.

Ráadásul éppen a magyarországi példa igazolja, hogy a belpolitikai helyzet és a kormány tevékenysége árnyat vethet az állam nemzetközi tekintélyére, és kihatással lehet az uniós támogatások megítélésére is.

Rudolf Chmel (Híd), leköszönő emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettes.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »