Növényt ültetett Viktor Baloga

A Rendkívüli Helyzetek Minisztérumának elnöke, a Megyei Tanács képviselője, Viktor Baloga japán fakülönlegességet – szakurát – ültetett Huszton és Ilosván. A Néppárti képviselővel Vaszil Petyovkóval és testvérével Pavel V. Balogával a Megyei Tanács képviselőjével közösen ültették el az ajándékozott szakurákat, tegnap, március 30-án.

Huszt 50 darabot kapott, melyeket a város központjában, a Járási Tanács épülete és az egyik helyi iskola közelében ültettek el. Még ugyanezen a napon zöldítették meg Vörös Mezőt, ahol ahol majd’ 150 tölgy, platán, kőris, nyír és fenyő palántát ültettek el – adta hírül a Kárpátaljai Megyei Tanács sajtószolgálata.

Tavaly ősszel Viktor Baloga csapata 100 szakurát ültetett el a városban, majd még 80-at most pénteken – nyilatkozta Sztepan Bobik, Ilosva polgármestere – írja a zaholovok.com.ua. Az MNSZ minisztere, Viktor Baloga szerint ,,meg kell tanítanunk a felnövendő nemzedéknek örök értékeket. A mi dolgunk beléjük csepegtetni a természet szeretetét.”

Fő célunk, hogy a vidéket megzöldítsük. Ezen cél egyre jobban terjed a fiatalok között is. Sok kárpátaljai városban ültetünk szakurákat. Ezek a fák a bátor japán nemzetet szimbolizálják, melyről példát kell vennünk – fejezte be Baloga.

Kárpátinfo

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »