Reformok útján a szerb hadsereg

Az utóbbi években a Szerb Hadsereg is a reformok útjára lépett. Az újonnan kinevezett vezérkari főnök Ljubiša Diković a Vreme napilapnak adott interjújában nyilatkozott a délszláv ország haderejének jelenlegi helyzetéről, valamint annak lehetséges jövőjéről. Az altábornagy szerint most a legfőbb feladat a védelmi rendszer modernizálása. A Szerb Hadsereg megreformálása ugyan már két éve elkezdődött, a teljes reform végrehajtásához azonban még hosszú időre lesz szükség. A sorkatonai szolgálat felszámolása és a hivatásos hadsereg megteremtése csak az első lépések egyike volt, az elavultnak számító technikai eszközök cseréje drágább mulatság lesz.

Szerbiában a korábban minden felnőtt férfi számára kötelező sorkatonai szolgálat 2010 decemberében megszűnt, hivatásos katonák és önkéntesek léptek a helyükbe. Utóbbiak toborzását a múlt évben fejezték be, ami óriási sikerként könyvelhető el, hiszen a hadsereg különböző fegyvernemei 23 ezer jelentkezőből válogathatták ki a végül állományba kerülő hat és fél ezer főt. Ennek kapcsán érdemes megjegyezni, hogy a frissen felszerelt katonák 14 százaléka nő, s ez nem kis eredmény a szerb társadalom eme szegletében.

Technikai felszereltség

Belgrádban elsőbbséget élvez a légvédelmi rendszer új fegyverekkel történő feltöltése, de a NATO légitámadásait követően a mindössze öt MiG 29-est soraiban tudó légierő fejlesztése is a prioritások közé sorolható. Ezen a területen szükséges lenne a szállító repülőgépek, illetve a helikopterek kapacitásának növelése is, valamint többcélú, modern harci repülők beszerzése.

A szárazföldi haderőnem már sikerrel megkezdte az új kézi lőfegyverek hadrendbe állítását, s az Egyesült Államok által felajánlott Hummerek érkezése mellett szóba került a még Jugoszláviában tervezett, a T-72-es alapjain nyugvóM84-es harckocsik modernizációja, de Szerbia a térség számos országával szemben a tüzérség fejlesztéséről sem mondott le.

Nemzetközi műveletek

A délszláv országban 2012-ben a tervek szerint a két- és többoldalú katonai együttműködéseken lesz a fő hangsúly, melynek keretein belül egy olyan közös zászlóalj létrehozásáról is vannak elképzelések, amelyben a szerbek szlovák, magyar, román és ukrán katonákkal működnének együtt a Tisza vízgyűjtő területén, elsősorban a már szinte megszokottá vált árvizek elleni védekezésben.

Bilaterális szinten Macedóniával megkezdenék, Romániával pedig folytatnák a már korábban is sikeres katonai együttműködést. A szerb vezérkari főnök szerint ezen a területen nem lehet más a cél, mint hogy katonái minél több tapasztalatot gyűjtsenek a nemzetközi műveletekben, közös gyakorlatokat hajtsanak végre, s így reálisan fel tudják mérni saját hadseregük állapotát, illetve annak esetleges hiányosságait.

Szerbia ma már részt vesz a NATO Partnerség a Békéért programjában, de a közeljövőben Belgrád tovább szeretné növelni a hadereje részvételét a nemzetközi küldetésekben is.A Szerb Hadseregnek jelenleg 65 tagja tartózkodik öt különböző ENSZ-misszióban, Cipruson, Libanonban, Elefántcsontparton, Libériában, valamint Kongóban, ahol orvosi csapat áll készenlétben. Ennek kapcsán nem elhanyagolható tényező, hogy a Szerb Hadsereg, mint békefenntartó erő végre jobb képet festhet magáról a nemzetközi porondon, míg korábban csupán a nacionalizmust, az agressziót és háborús bűnök elkövetőit láthatta bennük a világ közvéleményének jelentős része.

Rózsa Rita

Friss hírek