Alkotmányba foglalnák a szlovák nyelvet

Emléknappá nyilváníttatná a második világháború alatti nácibarát szlovák bábállam létrejöttének napját, március 14-ét a Matica slovenská.

A Jozef Tiso vezette állam 1939. március 14-én jött létre. A szlovákok nemzeti-emancipációs és államjogi törekvéseinek fontos eseményéről van szó – hangsúlyozta Marián Tkáč, a nemzeti kulturális szervezet elnöke.

A Matica elnöksége követeli, hogy a parlament fogadjon el alkotmánytörvényt a szlovák államnyelvről. „Hogy a szlovák nyelv a szlovák társadalom integráló eleme legyen” – áll a szervezet elnökségének március 14-én elfogadott nyilatkozatában.

Az MS szeretné, ha a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) teret adna a szervezetnek saját műsor készítéséhez. Az államtól azt követeli, hogy az irodalom, a nyelvtudomány és a történelem terén tudományos intézményként ismerje el a Matica slovenskát, amely e szakterületeken akár tankönyveket is kiadhatna.

Követelik továbbá, hogy a pozsonyi Štúr-szoborcsoport maradjon a helyén, a modori (Modra) Ľudovít Štúr Múzeumot újítsák fel, az új kormány pedig gondoskodjon a Szlovák Köztársaság létrejötte 20., Cirill és Metód itteni hittérítése kezdetének 1150. és a Matica Slovenská alapítása 150. évfordulójának méltó megünnepléséről.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »