Gašparovič attól fél, délen manipulálják a választásokat

Ivan Gašparovič államfő szerint egyenesen a legkomolyabb téttel bíró választáson veszünk részt 1990-től számítva. Úgy véli, délen manipulálhatják a voksolást, a kettős állampolgárság kapcsán. Iveta Radičová miniszterelnök szerint az ország gazdasági jövője a tét a mai parlamenti választáson.

Az államfő egyenesen kijelentette, hogy 1990 óta a legfontosabb választás áll az ország előtt – mivel nem csak az Európai Unióval, hanem gazdasági és szociális kérdésekkel kapcsolatban is döntést kell hozniuk a választóknak. „Amit talán a kormányt alakító politikusok sem tudatosítanak, az az, hogy 2014-ben jelentős feladat vár ránk, az EU soros elnökei leszünk” – jelentette ki Gašparovič.

Az államfő arra kérte a választókat, hogy menjenek el szavazni, és vegyék tekintetbe, hogy Szlovákiának stabil, európapárti kormányra van szüksége. „Meg kell nézni azt is, mennyire reálisak a pártok ígéretei” – tette hozzá Gašparovič. Elmondása szerint a civil szféra, a pártok, a rendőrség is hozzájárult az országban uralkodó viszonyokhoz.

Délen manipulálják a választásokat?

Gašparovič elmondása szerint a választások zavartalan menetét is féltette, ugyanis külföldről is olyan információk jutottak el hozzá, melyek szerint megpróbálhatják befolyásolni a voksolás kimenetelét. Az államfő úgy tudja, hogy elsősorban a dél-szlovákiai választókörzetekről van szó, ahol „azok is választani készülődnek”, akik a törvény alapján elveszítették szlovák állampolgárságukat. „Voltak jelek arra, hogy ott bizonyos zavargások lehetnek. Remélem, ez nem lesz így” – tette hozzá a köztisztviselő.

Radičová: az ország gazdasági jövője a tét

A miniszterelnök, miután leadta voksát, elmondta, hogy nagyon fontosnak tartja az idei választásokat. „Húsz hónap alatt az Unióban tíz kormány bukott meg. Az állampolgárok nem csak arról döntenek, miként fogunk élni holnap, hanem hogy sikerül-e közösen beindítani a gazdaságot és új bizalmi szabályokat felépíteni a politikusok és az állampolgárok között. Remélem, a választók helyesen és felelősen döntenek” – jelentette ki Radičová.

A miniszterelnök szerint minden választást nagyon fontosként él meg, a jelenlegi voksolásnak nyugalmat kellene hoznia a társadalomba. „Ha nem megyünk szavazni, akkor másra hagyjuk a döntést. Úgy érzem, ezt a felelősséget nem kéne másra hárítani” – tette hozzá a távozó miniszterelnök.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »