Ez jól jött a vajdasági magyaroknak

Elfogadta az Európai Parlament külügyi bizottsága csütörtökön Szerbiáról szóló éves jelentését – jelentette be brüsszeli közleményben Gál Kinga fideszes EP-képviselő.

Hozzátette, hogy módosító indítványainak köszönhetően a jelentés hangsúlyosabban foglalkozik a nemzeti kisebbségek védelmével, s külön kitér a nemrég elfogadott restitúciós és rehabilitációs törvényekre, valamint a nemzeti tanácsok rendszerére.

Ezek által a vajdasági magyar közösség számára fontos szempontok is bekerülhettek a szövegbe – emelte ki Gál Kinga.

A restitúciós és rehabilitációs törvényekkel kapcsolatban a szöveg a hatékony gyakorlatba ültetés fontosságát húzza alá, a nemzeti tanácsokra vonatkozó törvényhez kapcsolódóan pedig a pénzügyi támogatások megfelelő folyósítására és a kisebbségi nyelvi oktatás minőségének javítására hívja fel a figyelmet.

A jelentést – amelynek néppárti felelőse Schöpflin György (Fidesz) volt – még az EP plenáris ülésén is megvitatják a képviselők – derül ki a közleményből.

Vajdaság MA

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »