Halálos túszmentő akció Szomália partjainál

Két túsz vesztette életét a dán haditengerészet Absalon nevű hajójának túszmentő akciójában Szomália partjainál – számolt be a The Guardian. A pontos körülmények még nem ismertek, ahogy a túszok nemzetiségét sem hozták nyilvánosságra. Dán hivatalos szervek nyilatkozata szerint belső vizsgálatra kerülhet sor. Az is elképzelhető, hogy az áldozatok halálát nem a kalózok, hanem a túszszabadítók okozták.

A dán hajó napok óta figyelemmel kísérte a kalózok által eltérített teherhajót, melynek fedélzetén 17 kalóz és 18 túsz tartózkodott. Az Absalon azután döntött a hajó feltartóztatása mellett, hogy az a nyílt tenger felé vette az irányt. A beszámolók szerint a leadott figyelmeztető lövések hatástalannak bizonyultak, így a dánok a hajóra is tüzet nyitottak. A célzott tűz megadásra késztette a kalózokat, akiket aztán őrizetbe vettek. A túszok közül azonban ketten súlyosan megsebesültek, életüket már nem sikerült megmenteni.

Az Absalon a NATO vezette kalózellenes misszióban teljesít szolgálatot, amelynek célja megtisztítani Szomália és Afrika keleti partjait az évente dollármilliárdos károkat okozó tengeren elkövetett bűncselekményektől.

Meleg Veronika

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »